Rólam

Jelenek Akos Eskuvo dj webre min min %esküvő dj%

Jelenek Ákos vagyok, közel 10 éve dolgozom lemezlovasként.

Szinte már gyerekkoromban indult a zene iránt szeretetetm, valamint édesapám is hasonló zeneimádó, illetve a családban több zenész is van, ezért úgy gondolom, hogy valahol a génekben rejtőzhet.

A közel 10 év alatt játszottam már hétvégéről hétvégére különböző klubokban, mint rezidens, de mára már inkább esküvőkön és más rendezvényeken (mint pl. születésnapok, évzáró partyk, legény- és lánybúcsúk) szórakozatom a vendégeket.

Szerencsére mindig is a retro illetve a pop slágerek vonzottak leginkább, valamint az esküvői és házibuli jellegű szórakoztatás elsősorban a mindenki által ismert zenék játszásáról szól és kevésbé az újdonságokról, vagy a kevésbé ismert zenei műfajokról.
Akadnak persze kivételek, hiszen én is láttam már kifejezetten Rock, Dubstep, vagy Techno lagzit a neten, de ez nem az én műfajom, ilyen megkeresések esetén jelzem is, hogy ebben sajnos nem tudok a párok segítségére lenni.
Ha viszont az ismert dalokkal teli, zenés estére vágysz, én vagyok a Te embered!

Ami talán még fontos lehet, hogy beszélek angolul (és alap szinten németül is), ezért egy olyan rendezvény sem akadály számomra, ahol külföldi vendégek is vannak.

Jelenek Ákos

Esküvő&Rendezvény DJ

Pályafutásom során

Boldog Ügyfél

Zeneszám

Rendezvény

Zenei Teljesítmény

Kérj egyedi ajánlatot!

Ha szeretnéd, hogy a ti esküvőtökön, vagy rendezvényeteken is a Házibuli-Szerviz gondoskodjon a fergeteges hangulatról, és élményről, akkor itt tudsz ajánlatot kérni

Árajánlat